Az SZDSZ ÚJ Generáció előrehozott tisztújítást szeretne
NOL • Népszabadság Online • 2008. március 25.
Az SZDSZ Új Generáció választmánya - ami a szervezet parlamentjének felel meg - olyan határozatot hozott, amely szerint minél hamarabb teljes tisztújítást szeretnének a pártban - közölte Léderer András, az Új Generáció elnöke az MTI-vel kedden.
A fiatal politikus elmondta, hogy határozatukat mind a párt ügyvivői testületéhez, mind az országos tanács elnökéhez eljuttatták, néhány, a küldöttgyűlést megelőző lépéssel kapcsolatos ajánlással együtt.
Az Új Generáció szeretné, ha a választást megelőzően lefolytatnák a folyamatban lévő tagsági viszonyokkal kapcsolatos etikai vizsgálatokat, különös tekintettel a Baranya megyei beléptetésekre és kizárásokra.
Léderer András hozzátette: szeretnék, ha a központ a tagdíjak alapján ellenőrizné a küldöttek jogosultságát, és meghatároznák, hogy melyik csoport hány embert delegálhat. Egyúttal azt is ajánlják, hogy a küldöttgyűlések alkalmazzák a választási törvény oda vágó passzusait.
"Bár álláspontom szerint már korábban meg kellett volna tenni, de örülök neki, hogy Kóka János rendkívüli küldöttgyűlés összehívását javasolja" - reagált az MTI kérdésére Léderer András a pártelnök keddi bejelentése kapcsán.
A fiatal politikus elmondta, hogy mind a Jüttner-jelentés, mind az azóta napvilágot látott polémiák - például a gulácsi polgármester esete -, azt jelzik, hogy az elnök, az ügyvivői testület, és az országos tanács megválasztását is befolyásolhatták csalások.
"Egyetértek Kóka Jánossal, hogy tiszta vizet kell önteni a pohárba" - tette hozzá.
Vass Albert gulácsi polgármester esetét - akinek aláírása szerepelt ugyan a párt elnökválasztási jegyzőkönyvében, de valójában nem jelent meg a tavalyi küldöttgyűlésen, és nyilatkozata szerint nem is tudott arról, hogy az SZDSZ-ben párttagként nyilvántartják - Léderer András így kommentálta: az, hogy egy magyar állampolgárnak tizennégy éve nincs párttagszerű viszonya, és mégis aktív tagként tüntetik fel, súlyos adminisztratív hibára utal.
Megjegyezte: ez csak megerősíti abban a meggyőződésében, hogy a tisztújítást megelőzően új küldötteket kell választani, és sokkal szigorúbban kell venni az ellenőrzést.
A politikus kitért Zagyvai Márton esetére is, aki a Népszabadság cikkének nyomán elismerte, hogy a küldöttgyűlésen annak ellenére tartott fel egy szavazásra jogosító lapot, hogy ő maga nem volt küldött.
Léderer András közölte, hogy Zagyvai Márton nem vett részt a tisztújításban, de az alapszabályról szóló szavazáson illetéktelenül emelte fel a lapot.
Az Új Generáció elnöke szerint ez súlyos hiba és szabálytalanság, de Zagyvai Márton példás módon levonta az egyedül levonható tanulságot, és lemondott a pártban viselt tisztségeiről.
Léderer: százezreket akar jogbizonytalanságba tartani a KDNP
Kiáll a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény mellett az MSZP. Szabóné Müller Tímea a Klubrádiónak elmondta, hogy a szocialisták kiállnak törvény mellet, mert az megadja az embereknek a választási szabadságot. Hasonlóan a törvény mellett foglalt állást az SZDSZ Új Generáció elnöke.
Léderer András szerint a KDNP három országgyűlési képviselője nemcsak Magyarország félmillió homoszexuális állampolgárának jogegyenlőségét akarja eltörölni, de jogbizonytalanságba akarja taszítani azokat a százezreket is, akik bár megtehetnék, nem akarnak összeházasodni, pedig gyermekeikkel együtt szerető családként élnek.
A KDNP három országgyűlési képviselője, Rubovszky György, Lukács Tamás és Salamon László kedden bejelentette: a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezi a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény megsemmisítését az Alkotmánybíróságnál.
(MTI/Klubrádió)